Por, hamu és gyalázat

Törött szárnnyal, egyedül érkeztem közéjük,
Eltemetett lelkük tettének sötét éjük.
Kitörő fájdalom, kínzó könnyek, alázat,
Nem maradt más, csupán por, hamu és gyalázat.

Lelkek Temetője hűen őrzi  a nevem,
Lappangó méreg füstje idézi a szemem.
Ordítani akarok. Ütni, törni, zúzni,
Messze földi világtól békés tájra jutni.
Kitörő fájdalom, kínzó könnyek, alázat,
Nem maradt más, csupán por, hamu és gyalázat.

Emberiség. A legutolsó Pokolfajzat.
Sziszegő méregzsák, alattomos alakzat.
Undorkeltő, aljas tettek és gyilkos szavak,
Önérdek és pénz, mielőtt fejet hajtanak.
Életeken, lelkeken vágtatva rombolnak,
Minden tündöklő, tiszta nevet bemocskolnak.
Kitörő fájdalom, kínzó könnyek, alázat,
Nem maradt más, csupán por, hamu és gyalázat.

Gyűlölni édes gyönyör, szeretni nem képes,
Minden szavuk önzően bántó és önkényes.
Ki üde Virág Hírnöke, földbe döngölik,
Porig alázzák, kínozzák, míg meg nem ölik.
Az Ártatlannak sírján  örömtáncra kélnek,
Amíg a pokolnak tüzében meg nem égnek.
Az ördögnek villámló ostorát kérték el,
Megátkozott faj, örök pusztulást érdemel.
Kitörő fájdalom, kínzó könnyek, alázat,
Nem maradt más, csupán por, hamu és gyalázat.


Fény Teremtője hátat fordított gonosz Lucifer népének,
Ördög cimborái, kik a világ poklának élére lépnek.
Szenvedést zúdítanak a gyámoltalan védtelenre,
Eldobják lelkének fényét a távoli végtelenbe.
Bosszúra és kegyetlenségre tanítják, elveszik álmait,
Lelkét tapossák, szívét marcangolják, porrá zúzzák vágyait.
Könnyes szemmel pásztázom e világ romjait,
Feledni nem tudom temetőnek sírjait.
Magányos kardomnak éles pengéje gyenge és kevés,
Milliók romlott szívének fegyvere a lelkembe vés.
Kitörő fájdalom, kínzó könnyek, alázat,
Nem maradt más, csupán por, hamu és gyalázat.

                                                                     Írta: Geosits Betty